A verbális világ kifejezés olyan kulturális mintázatokra utal, amelyek egységben képezik le a tapasztalatilag adott külvilágot és az ember beállítódását, érdekeltségeit; a nyelv – és más médiumok – alkotta világ egy kor, egy közösség tudatában mint maga a valóság van jelen. E mintázatok korról korra változnak – a korszakváltásokat gyors és radikális változásuk idézi elő; találkozásuk ilyenkor a legszembetűnőbb.

E kötet központi témája a romantika, amely lecserélte a klasszicizmus előfeltevéseit; nem csupán egy új korszak kezdetét hirdette meg, de az európai művelődés egész történetét a pogány antikvitás és a keresztény gyökerű közép- és újkori kultúra korszakára osztotta.

Az előfeltevések rendszerszerű különbözősége – verbális világok találkozása – nemcsak koraszakokat és kultúrákat jellemez, de egyes szerzők között, sőt, egy-egy életművön belül is érvényesül. Ezen a horizonton tűnnek fel a klasszikus–romantikus korszakváltás magyar vonatkozásai (Borbély Szilárd), Arany János, Petőfi Sándor, Vajda János, Tompa Mihály, Kemény Zsigmond, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza művei, a kelet-közép-európai vallási emlékezethelyek átfogó képe, a 19. századi magyar képzőművészet átalakulása, a magyar nyelvű történelemtankönyvek nemzetdiskurzusa (Lajtai L. László), a bibliai minták nemzetiesítése (Dávidházi Péter) s a 19. századi magyar irodalmi legendák oszlatása (Milbacher Róbert) – végül a modern magyar irodalom ellentétes előfeltevéseit szembesítő Poszler György írásai.

Verbális világok találkozása az egész emberi kultúrára kiterjedő sajátosság – az irodalom, a művészetek szemléletes példáit nyújtják ennek az általános jelenségnek.